Második blogomban köszöntelek kedves olvasóm.
Míg az elsőben a gyakorlati dolgok kapnak helyet és szerepet - addig ebben a lélek dolgaival szeretnék foglalkozni. Gondolatok,érzések,versikék..vagy hosszabb írások. Olvasd hát szeretettel...én szeretettel írtam.
A blogban megjelent írások és saját készítésű fényképek a saját tulajdonomat képezik - ezek engedély nélkül nem használhatóak más helyeken! Köszönöm szépen!

2012. november 15., csütörtök

Ltinovits levele Ruttkaihoz .....mennyire időszerű aktuális ez a mában a mai ember őrlődő érzésében is!!

Latinovits Zoltán levele Ruttkai Évához.


Nincs nyugalom. Én is várok. Várlak, hogy elmondhassam: légy nyugodt, vagyok és leszek Neked. Elvégeztetett. Ne hajtson hallgatásom és szomorúságom zajos helyekre, ne hajtson el gyötrődésem, várako

zásom, töprengésem. Minden értünk fog történni, mert akarom. Mert Isten is így akarhatja.
Kilazult karom a derekad körül, de a kezedet fogom. Ne siess, ne kapkodj, ne térj ki. Újraszüljük magunkat. Te is akard. Hogy együtt legyen jó. Ha talán nem is úgy, mint régen.
Meleget kell egymásra fújnunk. Szeretetkötelekkel kell összekötnünk magunkat. Hideg a világ. Kihunynak a tüzek. Kell a tűz. Kell a fény. Kellünk egymáshoz. Hajtson egymáshoz a vihar. Kergessen egymáshoz a csend. Ne engedjük kihűlni magunk. Mert egyedül, mert egyedül olyan iszonyatos. Olyan nehéz. Ha nem buggyan fel úgy, mint régen a vágy, élesztgessük. Nem lehet másolni a voltot, mert már mások vagyunk...
Úszom a vízben: a múlt fájdalmas simogatása. Kék könnyek tava. Benne a mi szerelmünk, a mi könnyeink is. Benne a régi szép sudár árbocok, a régi vitorlák tükörképe. Kagylók a nyakadról. A viz csillogása szíved csillogása. A szél hártyája a vízen: kezed nyoma. Lúdbőrzik a víz, mint a bőr. Mindenütt a mi tükörképünk. Mint a lidérc kóvályog a vízben, víz felett, a balatoni égen. A móló köveiben. Az utakon. A nádzizegésben. Szerelmünk itt jár, itt kísért, itt időz, igéz. Hordja ki a homokra a hullám szerelmünk szikrázó kavicsait. Nyomunk keresztalakban a homokban.
Ha a múltamra emlékszem, Te is öleled az életemet, belefonódtál, rám szőtted életed hálóját, beleszőtted a hitbe a szerelem fonalát!
Merre vagy? Hiányzol. Rettenetesen hiányzol.
Már régóta hiányzunk egymásnak. És mégsem a szokás, a betegség éltetett tovább. A szenvedés újraszüli a szép lehetetlent. Kell, hogy kelljünk egymásnak. Hát kicsit kellessük magunk egymásnak.
Töltsük meg a házat szeretettel. Rakjuk újra a kályhát, újra a tüzet. Éljük egymásnak a napokat. Költözzön vissza az ölelés, valamely késői józanabb, de maradóbb szerelem. Költözzünk vissza egymásba.
Fáj a hiányod.
Úgy hiszem, szárnyverdesve, topogva, ágaskodva, szeretlek. Ha még vagy. Ha neked ez elég. Ha Te is így akarod.
Ha van még idő..."

2012. október 19., péntek


Szeretlek

Hol van az a nyár..

Ruttkai búcsúja Latinovitstól....

Várj reám...

Gloomy Sunday.............
Arcomba szél süvít
Testemen nap meleg
Elmúlik csendesen 
ez az egy életem
Órákat perceket hiába kergetek
..hogy merre térhessek az utat nem lelem
S ha majd látsz messze fényesen..
Zsebembe van hely kedvesem
kezed kezembe férhessen

2012. szeptember 27., csütörtök

Garai Gábor: Veled vagyok

Garai Gábor:
Veled vagyok


Érzed, ha gondod, bánatod van
szólok hozzád, veled vagyok;
mint én is meghallom bajomban
hozzám szivárgó sóhajod?!

Nélküled élni nem tudok már;
lásd, ha távol vagy, ha közel
- édes bájad körül-lobog bár -
keserű mámorod ölel.

Kik összeforrottunk a bajban,
tilosban (s bűnben - mondanák
a szentek!), megleljük-e majdan
a közös kegyelem szavát?

Megleljük-e? Veled keresném
étlen is ítéletnapig!
Míg ránk gyújtja e képtelen fény
hűségünk gyémánt holdjait.

2012. szeptember 24., hétfő

Csend van

Csend van
Hallgasd csak..
Szívünk sem dobban tán..

Megállt az idő pár percre
Benned elmélyüve
Összeforrott lélektánc.

Halld a csendet..!
Csak két madár szól 
a közelből..vagy a távolból..?

Hunyd le szemed
érzed ahogy átjár..feltölt
csak pár perc...

...és a élet megy tovább

Engem láss



Engem láss

Neked tárom fel az ölem
veled táncol a testem
Hagyom ,hogy rajtam zenélj.

Lelkem egy szentély
féltve őrzöm más elől.

Kín a távolság,
Test börtönben lelkem messze vágy.
Gyötör és vonz a másság.

Kitörni innen el messzire!
Perzsel ha más lát..fáj ahogy néznek.
Mert a testem csak rád vágy.
..hogy Te nézz.
-és láss. Engem láss hát.

2012. szeptember 3., hétfő

Madárral...

Madárral repülni


Részeg napfény csillan a fákon

Aranyba vonja tán.
Szellő Úrfi fogócskázik
az ágai közt?
Táncba hívja mind az összes levelét.

Árva madárka dala estét hoz hírűl

s a város lassan csendebb lesz..kiürül.

Szeretnék repülni veled Te dalos madár

Fentről tisztább tán az élet.
Meglesnélek Téged
Szép szerelmem
Ahogy a szél fésüli hajad,
s az ég kincse koronát von rád.

Gondolsz e Te is rám?látod a fiút és a lányt

Szerelmünk hajnalán?

Nyugszik a város

Pihenni mennek az emberek
Rád mosolyog még az ég
mielőtt aludni térne meg

Arany mosolyával kecsegtet

s én látom fentről ahogy a madárkával repkedek... ♥

Kiscsikók... :)



             the sun shine on you............
 
Süssön Rád a nap
mert vagy.
Süssön Rád a nap
mert élsz.
Vonja aranyba arcodat
Szelíden húzza mosolyra szádat
Csillogjon szemedben a sugara
Íme,hát élsz. ♥

 -
 Itt vagy velem?
követsz bármerre visz az utam?
jössz e majd ha nem süt a nap?
Ösvényt keresni segítesz e- mielőtt
arcunk árnyékot kap?
Adj innom- szomjazom!


Etess-hisz éhezem

Altass csak-elfáradtam!

Álmot szőjön ránk a csillagos ég!

Vigyázza kedvünk a messziség..

   -
 Játssz,mint a gyermek!

Nincs más valóság csak a most

Ajkadra mosolyt fest


lelked bársonyba fekteti!

Forogj világ! Suhanjatok fák!


Ragyogj hát!


2012. szeptember 2., vasárnap

Látok idegen házakat.. - 1 -



                                                     -   1 –

Látok idegen házakat…ajtót kaput ahol valaki kiment bejött Szívemet átjárja  a félelem. Látom a nénit. Vajon ki élt ott. Ki volt az?Fény szikrázik az udvaron,átgondolom.A néne már lassan megy. Egyedül maradt. A bácsi aki a társa volt hosszú éveken át,már megpihent. De az élet él. A néne hátra megy kis barna kerítés már jelez ha nyitja. A tyúkoknak tengerit visz. Hagy tojjanak. Kell a tojás az unokáknak. A néne sokat sír. Egyedül van. De senki sem látja a barázdált arcán folyó könnyeit. Halkan motyog magában…. : - te kopasznyakú…ma se tojtál.. minek tartsalak.
A néne megkeseredett. Hisz csak vár egyre csak vár. - Egyszer majd lejönnek.
Úgyis lejönnek. Jó itt a levegő. Vannak állatok. Kell a nap, Hiszen a városban csak füstöt szívnak azok a szegény kisgyermekek.
Havas az udvar hideg van. Mégis jólesik a nap melege. Egy kendő azért kell.
-Gyertek csak gyertek.
Kiengedi a tyúkokat. Néne miden nap korán kel.Nem tud már aludni.Hiányzik az öreg,amíg volt, volt segítség. Évek óta elment már. Neki már nem fáj a hideg,nem fáj a való. Kihez szóljon-nap mint nap? A faluban ehh de szerették, ő is szeretett.Járni templomba az öreggel…igaz az öreg mindig elől ment. Néne utána az asszonyokba karolva. Ment a susmus jöttek mentek a hírek. Szép a hangja- sokak közül kitűnt minidig. Ő vitte a kart a templomba mindig. Néne lent az asszonyok között…az öreg odafent a karban a férfiak között. Az öregnek-papónak mély hangja volt. De sokat énekelt. Karácsonykor minden évben eljátszotta a betlehemi műsort,amit még kisgyermekkorában adtak elő évről évre,ahogy mindig más szerepet játszott.
Hejj öreg keljen fel…..Nem kelek én…Hangja éles baritonja csengett a konyhában. Kicsi unokája karácsonyi műsort szeretett volna.Hát eljátszotta neki papója. Rávette a mamát is,hogy énekeljenek. Máskor meg kis jászolt építetett papóval. A kicsi lány ott sertepertél állandóan a papó mellett. Mindig szerette nézni ahogy az öreg dolgozik. Alkot. Talán épp tőle örökölte a kicsi lány a hajlamot az alkotás vágyára?
Papónak mindig voltak dolgai. Csak így hívta. Volt,hogy csirkevályút szegelt össze. Abba tette mama a darát a szárnyasoknak. Aztán a disznóól ajtaját kellett kivágni az épp megszületett kismalacok javára. Csakhogy tudjanak ki be szaladgálni az édes mamájukhoz ha épp megijedtek volna valamitől. Amúgy meg szabad volt a kijárásuk,nézelődhettek. Kíváncsiskodhattak,ismerkedhettek a világgal. A baromfiudvarral.
Kicsi lány nagyon szerette az állatokat. A visító malackákat,akik rózsaszínűek voltak,a csinos kis orrocskájukkal. A kunkori farkincájukkal. Mindig szeretett volna egyet  egyet megfogni közülük,de a kismalacok nagyon gyorsak voltak ám. Beszaladtak az ólba iziben.
Aztán ott voltak a tyúkok. Órákon át eltudta figyelni őket. Ahogyan fontoskodva illegetik magukat,forgatják a fejüket. Mintha valami igazi csudadolgon gondolkoznának. Paaak…pakkkpak.paaaaak. Ez olyan gondolkodó kotkodácsolás volt.Több féle  kotkodácsolást megtud ám különböztetni az ember ha egy picit is megfigyeli a tyúkokat. Ez olyan érdeklődő,de bizalmatlan. Aztán ott van amikor tojnak. Kotkotkotkotkotkodács….rikácsolják. Nahát az az igazi gyönyörűség. Bemenni a tyúkólba és a még meleg tojásokat összeszedni,de óvatosan ám,nehogy megtörjenek!
Mama mindig így figyelmezett: - vigyázz kislyányom el ne törd!
…………….

Első bejegyzés egy második blogomban. :)

Második blogomban köszöntelek kedves olvasóm.
Míg az elsőben a gyakorlati dolgok kapnak helyet és szerepet - addig ebben a lélek dolgaival szeretnék foglalkozni. Gondolatok,érzések,versikék..vagy hosszabb írások. Olvasd hát szeretettel...én szeretettel írtam.